Intim kapcsolataink körében, például családon belül, általában a gyakorlatiasság az irányadó. A jó ajándékkal örömet szerzünk, mivel tudjuk, hogy a másiknak szüksége van rá. Egy praktikus ajándéknak családtagjaink is jobban örülhetnek, mint egy busás árú, ám hasznavehetetlen tárgynak.

Persze az ajándék praktikusságának figyelembevételét sem szabad túlzásba vinni, nem ajánlatos például mosogatószert, nagykiszerelésű fogpiszkálót vagy villanykörtét venni ajándékba. Viszont családon belül nyugodtan lehet ruhadarabot, akár fehérneműt is ajándékozni, és szeretteink a tőlünk kapott ékszer mögött sem fognak hátsó szándékot sejteni.

Az ajándékozónak el kell tudni döntenie, hogy mit nem szabad ajándékba adni. Nem szabad például használt ruhát, a más számára dedikált könyvet, vagy a mástól kapott rózsaszínű, giccses üvegcicát, általában használt tárgyat továbbajándékozni. Természetesen kivételt képez, ha hozzátartozónk például könyvgyűjtő, ez esetben egy antikváriumból vásárolt bibliofil ritkaságot talán többre is értékelne bármi másnál. Az élő munka sem szép ajándék: „drágám, születésnapod alkalmából fogadd sok szeretettel ajándékul ezeket az általam kimosott és kiteregetett zoknikat!”

A gondolkodás nélkül vásárolt ajándékkal is könnyen kényelmetlen helyzetbe hozhatjuk a megajándékozottat. Ne adjunk tehát cukorbetegnek csokoládét, cigarettát annak, aki nemrég szokott le a dohányzásról. Legyünk mindenkor tapintatosak, ne „lepjük meg” karácsonyra a szerényebb körülmények között élő, nagycsaládos barátunkat bólékészlettel. Az ajándékkal ne célozgassunk. Ne vigyünk a zugivónak szilvapálinkát, molettebb ismerősünknek diétás szakácskönyvet, kopasznak fodrászkelléket, vagyis akasztott ember házába kötelet.

Sok régi illemszabály mára már kiment a divatból, például hogy nem illik hölgyeknek ruhadarabot adni, mert azzal, hogy „felöltöztetjük”, abbéli szándékunkat fejezzük ki, hogy le is szeretnénk vetkőztetni. Örökérvényűnek tűnnek viszont Ovidius sorai: „Kincset a hölgynek nem kell kapnia meglepetésül: Egy kicsiség elég néki, ha megfelelő.”

Vigyázzuk, csak a megfelelő helyzetekben ajándékozzunk pénzt. Általában tapintatlanságnak, lustaságnak és felületességnek számít, ha nem vesszük a fáradságot, hogy személyre szóló ajándékot vegyünk, s csak odaadjuk a pénzt, mondván, hogy „vegyél magadnak valami szépet”. Nem illetlenség pénzt ajándékozni viszont, ha gyermekünk kétszeres zsebpénzt kap sikeres vizsgái alkalmából, vagy ha szerényebb körülmények között élő szüleinknek, testvérünknek adunk pénzt. Az összeget azonban semmi esetre se tegyük borítékban a karácsonyfa alá, de ne is számoljunk többé ezzel a pénzzel. Tartsuk szem előtt Dumas szavait: pénzt mindig csak „ajándékozz, és ne kölcsönözz; az ajándék csak hálátlanokat szül, a kölcsön ellenséget”.

Az ajándékozási alkalmak is kultúrához kötöttek. Az európai társadalmakban a legáltalánosabb a névnapi köszöntés, melynek vallási gyökerei vannak (arab országokban például nem tartják számon a névnapokat). A születésnapi ajándékozás már erősebben kötődik a családhoz. Vannak országok, melyek nemzeti, társadalmi ünnepein is szokás az egymás megajándékozása. Húsvétkor és karácsonykor tömeges méretű ajándékozásról beszélhetünk.

Ünnepek alkalmával a tömegcikkek, a rutinajándékok helyett, érdemes körültekintően, a megajándékozott szemével választanunk. Tegyük félre személyes vágyainkat, és ne azt ajándékozzuk, ami nekünk tetszene. Ne higgyük azt, hogy csak azért, mert mi szenvedélyesen kártyázunk, más is feltétlenül örülne az ajándékba kapott pókerkészletnek.

Válasszunk egyéni, a megajándékozott ízlését, érdeklődési körét, szokásait figyelembe vevő ajándékot. Kissé ijesztőnek tűnhet, de gyakran még a legközelebbi hozzátartozóinkról sem tudjuk, hogy mire vágynak valójában. Ilyenkor nem árt puhatolózni, a beszélgetéseinket célzottan irányítva információkat szerezni arról, hogy mit szeretnének igazán.

Végső esetben nem számít az sem illetlenségnek, ha a megfelelő pillanatban egyenesen megkérdezzük, hogy mi tenné őket boldoggá. Kedves formája az ajándékozásnak, hogy ha van olyan rokonunk, aki nagyon szeret vásárolni, elvisszük magunkkal, és mi álljuk a számlát. Ilyen esetben a közös élmény még édesebbé teszi az egyébként is saját ízlése szerint választott ajándékot.

Általános esetekben azonban alapvető tapintatosság, hogy ne hagyjunk árcédulát az ajándékon. Az ajándékozás az örömszerzésről, a figyelmességről és nem utolsó sorban a szerelemről szól – mindettől idegen az anyagiasság fogalma. Ha bolti csomagolásban adjuk át az ajándékot, ne feledkezzünk meg kivenni abból a számlát. Persze ruhadarabok esetében, ha a méretet nem sikerült eltalálnunk, vagy ha netalántán nem tudtunk arról, hogy a megajándékozottnak már volt egy ugyanilyen szendvicssütője, nyugodtan megkérdezhetjük, hogy szeretné-e kicserélni, hogy kéri-e a számlát. Az árucédulák ajándékról való eltüntetése mindenkori kötelességünk tehát, egyetlen kivétel ez alól, ha az ajándék megrongálása nélkül nem lehet az árjelzést eltávolítani. Ez tipikusan a könyvek esetében fordul elő, és kifejezetten kerülendő az a módszer, hogy lesatírozzuk például egy művészeti album borítójáról annak árát. Az ilyen típusú ajándékoknak értékéről különben is, ha nagyon akar, könnyen tájékozódhat a megajándékozott fél is.

Lényeges viszont a szép csomagolás, mely megtöbbszörözi az ajándék „értékét”. Mindig legyen tehát időnk gondosan, igényesen, legjobb ízlésünk szerint becsomagolni az ajándékot, ahogy azt az etikett megkívánja. A magyar ajándékozási szokásoknak megfelelően ugyanis a megajándékozottnak illik azonnal kibontani az ajándékot, és természetesen egy szép csomagolás emeli a pillanat hangulatát.

Mint ahogy a megajándékozottnak tehát szinte kötelessége azonnal felbontani az ajándékot, ugyanúgy illik ezt elhárítania az ajándékozó félnek, persze udvariasan (például: „ugyan, majd később kibontod”). Ha ez nem történik meg, neveletlenségnek számít félretenni a kibontatlan ajándékot. Hogyha esetleg a körülmények úgy adják, hogy nincs mód az ajándék felbontására (a megajándékozott házigazdának a sok vendéggel kell törődnie, és nagyon sok ajándékot kapott egyszerre), az ajándékozó fél ha gondolja, közölheti, hogy mit rejt a csomag, így a fogadó fél köszönetnyilvánítására is esélyt ad.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy az eltérő kultúrák ajándékozási szokásai is eltérőek lehetnek. Ugyanis az Egyesült Államokban, de az arab országokban használatos szokások szerint is: nem kell megnézni az ajándékot, s még az is előfordulhat, hogy meg sem köszönik azt. Ne vegyük mindezt tehát udvariatlanságnak, sőt tájékozódjunk előre, hogy mik a kialakult szokások idegen országból származó ismerőseink, barátaink körében.

Ha ajándékot adunk, ne szabadkozzunk feleslegesen, ne szégyelljük annak esetleges vagy vélt szerénységét, semmi esetre se dugjuk a hátunk mögé, hanem egyenesen adjuk át annak, akinek szántuk. Biztosak lehetünk abban, hogy jóérzésű rokonaink nem kezdik rögtön becsülgetni az ajándékunk árát, és az üzleti gyakorlattal ellentétben nem ez alapján fogják megítélni „értékünket”. Nem véletlenül vált az ajándékozással kapcsolatban a legismertebb szállóigévé Hieronymus mondása: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!” Éppen ezért a megajándékozottnak sem szabad, még tréfából sem eljátszania a becsüst, nem illik méregetni sem a már kibontott ajándékot, sem a kibontatlan csomag súlyát – az valószínűleg úgysem többkilós aranyrudakat rejt. Nem szabad azonban túlesni az „ajándékló” túloldalára sem, a megajándékozott tehát ne szerénykedjen túlzottan, ne hajtogassa, hogy „nem kellett volna”, bőven elég, ha illedelmesen megköszöni az ajándékot. Ha italt, csokoládét, bonbont kapunk ajándékba, kínáljunk körbe vele minden jelenlévőt, s mi csak utoljára kóstoljuk meg.

Nem kell tehát nagy körülményességgel eljárni, már ami magát az ajándékozási aktust illeti. Általában az ajándékozó fél mond néhány keresetlen szót, átadja az ajándékot, a másik fél pedig hasonlóképpen megköszöni. Ha a helyzet engedi, esetleg felbontja a kapott csomagot, és kifejezi tetszését, örömét – bármilyen hasznavehetetlen giccset is kap. Ilyenkor természetesen nem illik ízlésbeli, művelődéstörténeti, képzőművészeti előadásokat rögtönözni. Ne tekintsük álnok hazugságnak, ha ilyenkor örömet mutatunk, gondoljunk arra a jó szándékra, fáradságra, izgalomra, munkára, amely ennek az ajándéknak a hátterében áll. Persze túlzásba vinni az effajta lelkesedést egyáltalán nem kötelező.

Mindenkor szem előtt kell viszont tartani a mértékletességet. Vásárláslélektannal foglalkozó szakemberek ugyanis egyöntetűen állítják: a közép-európaiak a kelleténél komolyabban veszik az ajándékozást. Az ajándékozás gyakran társul a túlzott költekezéssel, az erőn felüli tehervállalással. Fontos tehát, hogy magunkban tisztázzuk, és a családon belül is tapintatosan közöljük, mennyi pénzt szánhatunk ajándékozásra anélkül, hogy az anyagi csőd szélére sodródnánk. Ezzel elkerülhetjük a kellemetlen csalódásokat. Ajándékozásra készülve különben sem egymás túllicitálása a cél, már Homérosz is megmondta: „az ajándék kedves, ha kevés is”.